OLVASÓINK KÉRTÉK

Útnyilvántartó programok minitesztje

 

 

Olvasóink kíváncsiak voltak, hogy a ma kapható útnyilvántartó programok közül melyik mit tud, ezért bekopogtattunk néhány ismerős céghez és megnéztük ők mit használnak. Tesztünk során 5 különböző programmal találkoztunk és a látottakat 13 szempont alapján értékeltük.

 

Azt talán minden cégvezető tudja, hogy a cég tulajdonában levő személyautókra meg kell csinálni a havi útnyilvántartásokat, kivéve persze ha a cég megfizeti a cégautó adót, de az költséges mulatság… Ugyanakkor talán kevesebben vannak tisztában azzal, hogy milyen veszteség éri őket akkor ha nem útnyilvántartással számolják el a saját tulajdonú autó üzleti célú használatát.  Ha így nézzük a dolgot, akkor a kérdés valójában nem az, hogy kénytelen-kelletlen útnyilvántartást kell készíteni, hanem az, hogy van-e olyan eszköz amivel ezt a feladatot a lehető legrövidebb idő alatt lehet elvégezni úgy, hogy az eredmény a törvényi követelményeknek megfelelő útnyilvántartás lesz.

 

 

 

 

Ha valaki valaha is csinált kézzel vagy excel tábla használatával útnyilvántartást, akkor az tudja, hogy a legtöbb időt az egyes partnerek közötti távolság meghatározása veszi igénybe. Sokan használják erre a célra még ma is a jól ismert, és viszonylag gyors, „saccográfot” aminek legtöbbször az az eredménye, hogy az egyik hónapban mondjuk a Budapest -  Debrecen távolság 225, míg másik hónapban ugyanez a táv 251 km.

 

 

Egy program automatikusan számolhatja az úgynevezett korrekciós tényezőket is, nevezetesen a téli-nyári és vidéki-városi szorzókat, mellyel átlagosan további 25%-os legális költséget lehet elszámolni; továbbá kezelhetünk magánutakat - céges autók esetében van nagy jelentősége-, hiszen gyorsan és egyszerűen elszámolhatók a magánutak és így megspórolható a cégautó adó és annak járulékai - ami nem utolsó szempont.

 

 

 

Nézzük az eredményeket!

 

Program neve

Kulcs-Autó www.kulcssoft.hu

 

Revolution-Mérföldkő www.revolution.hu

 

RoadRecord.hu www.roadrecord.hu

 

RoadRegister www.infocentrum.hu

 

Route Plan www.somasoft.hu

 

1. Partnertávolságok számítása

 

Manuálisan kell felvenni

Manuálisan kell felvenni

Digitális térkép segítségével automatikus

Manuálisan kell felvenni

Manuálisan kell felvenni

2. APEH előírásoknak megfelel

Igen

Igen

Igen

Igen

Igen

3. Becsült időmegtakarítás havonta egy 4 autós cégnél

2 óra

2 óra

6 óra

1 óra

0,5 óra

4. Kezelhetőség, áttekinthetőség

könnyű

Bonyolult letöltés

Logikus

Bonyolult adatbevitel

Elsőre nehézkes

5. Mennyi pénzt lehet megspórolni (téli/nyári, vidéki/városi szorzók)

Jók a korrekciós lehetőségek

Jók a korrekciós lehetőségek

Jók a korrekciós lehetőségek

Keveset

Keveset

6. Digitális térkép

Nincs

Nincs

Van

Nincs

Nincs

7. Támogatás (technikai és adószakértői)

súgó

Súgó

Súgó + felhasználói kézikönyv

Súgó

súgó

8. Ingyenes helyszíni bemutató

Nincs

Nincs

Ingyenes

Nincs

Fizetős

9. Fenntartási költségek

Telepítési költség + éves programfrissítési díj

Mindenért fizetni kell

Egyszeri megvásárlás után 3 évig ingyenes frissítés

Éves programfrissítés

Telepítési költség + éves programfrissítés + kiszállíási díj

10. Pénzvisszafizetési garancia

nincs

nincs

60 napon belül

nincs

nincs

11. Egyéb, útnyilvántartással kapcsolatos információk

Nincs

Nincs

blog

Nincs

Nincs

12. Ügyfélszolgálat

ingyenes telefonos szaktanácsadás

fizetős telefonos szaktanácsadás

ingyenes telefonos szaktanácsadás

tanácsadás e-mailen

tanácsadás e-mailen

13. Szoftver havi költsége (4 autóra számolva, autónként, 3 éves időszakra vizsgálva)

208 Ft

325 Ft

274 Ft

208 Ft

193 Ft

 

 

Küldje tovább a cikket ismerősének! >>